|
Tallózó |
|
Ismét
van Gerjennek honlapja A honlapok megtekinthetők
a www.tolna.net/~phgerjen/ illetve, a www.tolna.net/~kaaltisk/ weblap címeken.
...a találkozón
szó esik a kompok helyzetéről és jövőjéről,
valamint átadják a Nagy Révész vándordíjat
annak a révésznek, aki az elmúlt évtizedekben becsülettel
dolgozott a folyó két partjának "összekötésével".
Idén ötödik alkalommal került sor erre az ünnepélyes
ese-ményre. A díjazott
2003-ban a gerjeni komp vezetője Lacza József
lett
Az év 100. napirendi pontjaként
a 2004. évi költségvetési koncepciót tárgyalták
a képviselők. Ebben szó esett arról, hogy az állami támogatások csökkenése
ellenére Gerjen község tovább
folytatja a településen elkezdett fejlesztő munkát, melyeknek
anyagi hátterét pályázatok benyújtásával
teremtik meg.
Folyamatosan fejlődnek az igénybe vehető
szolgáltatások - van már gyógyszertár, takarékszövetkezet,
hamarosan megnyílik a vállalkozók háza, amely az
áruellátást javítja. Hátra van még
a közterületek rendezése: virágosítás,
szemétgyűjtő edények kihelyezése. A szép, tiszta
falu megteremtésében számítunk a lakosság
tevékeny közreműködésére, környezettudatos
gondolkodására. Ha ezt a programot végrehajtjuk, akkor
Gerjen kellemes, jó életfeltételeket
nyújtó község lesz, ahol
érdemes megtelepedni.
Az alapítvány kéri mindazokat,
akik segíteni szeretnék az alapítvány munkáját,
hogy adományaikkal támogassák azt.
Az adó 1 %-át is át lehet utalni az alapítvány
bankszámlájá-ra. Az
alapítvány bankszámla száma:
Bank Ausztria Creditál 10916009-00000011-85200003
A helyi védelem alá helyezett
objektumoknak meg kell jelenniük a település rendezési
tervében is, mint különös figyelmet érdemlő létesítmények.
A velük kapcsolatos építészeti tevékenységek
során az építészeti értékvizsgálatban
leírt követelményeket
teljesíteni kell.
A Magyar Posta igazgatóságának
tájékoztatása szerint új szolgáltatást
vezettek be 2003. október 27-től. Ezen szolgáltatás alapján
lehetőség nyílik a földhivatali okmányok postai úton történő
megrendelésére, átvételére.
A Gemenc Volán Autóbusz-közlekedési
Rt. tájékoztatása alapján néhány busz
indulási ideje megváltozik 2003. december 14-től. A gerjeni utasokat érintő változások a következők:.......
Betegelőjegyzést az orvosi rendelőben az orvossal
egyeztetetve lehet kérni, vagy a megjelenés alkalmával
az orvossal megbeszélve a következő megjelenés időpontját lehet egyeztetni. Az előjegyzési rendszer bevezetésével
megpróbáljuk megvédeni azokat a betegeinket, akik gyógyszert
felíratni jönnek, hogy a náthás, köhögős,
fertőző betegek között kelljen megvárni a sorba kerülésüket.
A gesztenyéket
kb.15 perc alatt puhára főzzük, majd le-szedjük a héját.
Közben a kacsa belsejét sóval, borssal és az őrölt
köménnyel befűszerezzük. A töltelékhez a kockára
vágott hagymát, a savanyú káposztát kevés
olajon megpároljuk, hozzáadjuk
a cukrot, mazsolát és a negyedelt almát, néhány percig még együtt pároljuk,
majd kihűtjük.
......Mi az elnevezése az első osztályú
olasz labdarúgó - bajnokságnak ?.........Mi az elnevezése a világhírű
olasz védekezésnek ?.......Ki a Milan grúz származású
játékosa ?........Melyik futball csapatnál járunk
? Montella, Zebina, Totti........(az értékelő
program csak az Ön gépén fut - kitöltése nem
számít "beküldésnek!")
2000. tavaszán Gerjenben volt az első TEIT Kupa Teremlabdarúgó
torna. A atomerőmű környezetében lévő települések
sport programja két selejtező csoportban - Dunántúli és
Alföldi - zajlik. Mindegyikből az első két helyezett jut a döntőbe,
ahol a végső sorrend kialakul. A Dunántúli selejtezőcsoport
mérkőzéseire november 22-23-án (szombat, vasárnap)
kerül sor a gerjeni sportcsarnokban. A döntőt november 30-án
Kalocsán rendezik meg. Jöjjön el, és szurkoljon a gerjeni csapatnak!