|
Tallózó |
Ismét
van Gerjennek honlapja Bizonyára sokan
tapasztalták, hogy az eddigi gerjeni honlap már nem elérhető.
Ennek oka, hogy a "4IIII" szerver megszűnt. A polgármesteri
hivatalban és az iskolában végrehajtott internetes modernizálás következtében 1-1 Mb-nyi helyet biztosít a Cory-net az előfizetőknek honlapra.
Így ezt a le-hetőséget használtuk ki mind a hivatalnál,
mind pedig az iskolánál honlap elhelyezésre. A honlapok
megtekinthetők a www.tolna.net/~phgerjen/ illetve, a www.tolna.net/~kaaltisk/ weblap címeken. A
két honlap kapcsolatban áll egymással, így az egyikről
a másikra át lehet linkelni
Az útlevélvizsgálatot
követően már horvát területen a két évvel
ezelőtti élményekről beszélnek, akik akkor ittjártak.
Pont az akkori aknaveszélyről esik szó, amikor a busz hirtelen megáll, látszólag indok nélkül. Az úton behajtani tilos tábla és egy út
zár áll a továbbhaladás útjában. Egy
katona jön és arra kér bennünket, hogy kb. 40 percet
várakozzunk, mert aknákat találtak az út mellett
és azokat hatástalanítják.
Utolsó napirendként a képviselők megismerhették
a számvevőszéki jelentést az önkormányzat gazdálkodásáról.
Végezetül az egyebek napirendi pontban képviselői indítványra
szó esett a gyermekétkeztetés jelenlegi formájának
szükségességéről. A Gerjenbe járó buszok menetrendjében való változtatási lehetőségéről.
Az ülés után a képviselők megnézték
az iskolaszárny építésének jelenlegi állapotát.
Felmentünk a fő lépcsősoron a kupola terembe, ahol a koronázási
ékszereket láthattuk, majd az északi
részben lévő társalgót és parlamenti folyosót,
ahol az ország dolgai dőlnek el. Bementünk az ülésterembe
is.
Gyermekkoromban Gerjenben az egyetlen szatócsbolt - vegyesbolt
- a gerjeni református iskolával szemben, az Iskola utca sarkán
volt. A bolt tulajdonosát Weiss Mórnak hívták, és
a feleségét Mariska néninek, alias Spitzer Máriának..
- Milyen a gerjeni
szóda? Jó! Már volt alkalmam
összehasonlítani a szomszédos települések szódáival.
Nyugodtan állíthatom,
hogy a miénk jobb. - Mi
a titka ennek? - A jó minőségű gerjeni
víz, és talán az a 105 éves szikvíz-gyártó
gép, amivel dolgozom. Titok? Talán az, hogy mindig örömmel
készítem, és az öreg gép ütemes kattogása
mellett mindig fütyölgetek.
A kis mértékben fogyasztott alkohol
javítja az étvágyat, az emésztést és
a keringést, oldja a gátlásokat, a pszichés
feszültséget. Ez utóbbi hatásokat társaságban
gyakran tapasztalhatjuk, hiszen jó hangulatot okoz, élénkebb
a társalgás. A jó bór, sör, vagy akár
töményebb ital mértékletes fogyasztása hozzátartozik
az emberiség kultúrájához.
Mérkőzésről mérkőzésre
változik a csapatunk helye a tabellán. Az elmúlt fordulókban főként idegenben
játszottunk, váltakozó sikerrel.
Ifistáink még harcban vannak a bajnoki címért. ...
Május 5-én és 6-án rendezték a N.A.P.
(Nemzeti Atlétikai Program) Kupa város környéki döntőjét
Pakson. Ezeken a versenyeken iskolánk tanulói már évek
óta szép eredményeket érnek el.