|
Tallózó |
___ Az
év első hétvégéjén kezdett el esni a hó. Gyönyörködtünk benne, és örültünk
a gyerekekkel együtt a fehér szőnyegnek, hiszen a tél akkor
szép, ha hó van és hideg. Majd aggódtunk, mert a
hó vastagsága elérte a 35-40 cm-t. Mindenki lapátolta
a havat, de mindhiába, csak
helyet csináltunk az újnak .(KÉP)
125 éve
1828. február 4-én Gerjenben született.
Jogi és bölcsészeti tanulmányainak befejeztével
elvégezte a Fiumei Magyar Királyi Tengerészeti Akadémiát.
Tengerész-hadnagyi oklevelének megszerzése után
hadnagyi, majd alkapitányi (I. tiszti) minőségben hajózott,
főleg az Adrián. Kossuth Lajos a szabadságharc alatt a "Mészáros"
hadigőzös parancsnokává és sorhajóhadnaggyá
nevezte ki Kenessey Albertet. (KÉP)
___ Gerjen Község
Önkormányzata január 27-én
tartotta idei első ülését. A mintegy
hat órás ülésen másfél óráig
hangulatos gyertyafény mellett dolgoztak a képviselők, mert az
ülés időpontjában 90 percig áramszünet volt.
Ám ez sem zavarta képviselőket a fontos döntésekben..
___A Gerjeni Cigány
Kisebbségi Önkormányzat januári testületi ülésén a költségvetés egyes elemeit tárgyalták.
A tervekben szerepelt, hogy a cigány családok részére
tüzelőtámogatást
adnak. + RÖVID Önkormányzati
Hírek + Anyakönyvi bejegyzés
___ A hangulatosan
feldíszített művelődési házban először Molnárné
Hanol Erika, a diákönkormányzat
vezetője köszöntötte a vendégeket,
majd a jelmezesek felvonulását láthatták az érdeklődők.
Két óra jelmez hívta fel figyelmünket az idő fontosságára,
volt jó- és rosszidő, madárijesztő, vámpír,
a tisztaságra két takarító ügyelt és berobogott a 7. osztályos vadmotoros banda is.
___2003. január 19-26-ig a világ keresztyénei -
felekezetre való tekintet nélkül közös
imahetet tartottak a Krisztushívők egységéért. Ennek bibliai vezérigéje az "Ez a kincsünk cserépedényben van." idézet volt..
___ Néhány
szót írnék a tavalyi év
leltározásáról. Nyár
végén fogtunk hozzá a munkához, amit a megyei könyvtárból
kijött könyvtárosnő koordinált. Itt még egyszer
megköszönném mindazok
munkáját, akik az egy hét alatt
bármiben segítséget nyújtottak.
A vitaminellátottság
biztosítása különösen fontos
a téli időszakban, hiszen az egészségre káros életmód,
a táplálkozás következményeit gyakran fokozza
a nyirkos, nedves hideg miatt növekedő légszennyezés is.
Mindezek kedvező feltételeket teremtenek a hűléses, megfázásos betegségeknek, nagy mértékben csökkentve a szervezetünk
ellenálló képességét.
___ A Rákóczi
utca sarkán álló, egykori tejcsarnokot
sokan sokféleképpen próbálták már
hasznosítani. Árultak itt zöldséget,
élelmiszert, húst, papírárut, de még használt
ruhát is. A nyáron új üzlet nyílt az épületben
Vitaminporta néven. Érdekelt a szokatlan név eredete, s
az is, hogy az üzemeltetők milyen tervekkel vágtak bele vállalkozásukba.
Minderről a cégtulajdonost,
Finszterné Bali Zsuzsannát kérdeztem.
Január 18-án szombaton a tornacsarnokban rendezték
meg az első "Téli teremkupa" mérkőzéseit.
A vissza nem térítendő
formában igényelhető támogatás
mértéke új munkahelyenként legfeljebb 1 millió
Ft. Ezen az összegen felül további, maximum 200-200 ezer Ft
kiegészítő támogatásra lehet pályázni
a pályázati felhívásban megjelölt feltételek
megléte esetén. Így legfeljebb 1,4 millió Ft/új munkahely mértékű fajlagos
támogatás igényelhető.