|
Önkormányzati
hírek 2003. évi
közmeghallgatás |
2003. évi közmeghallgatás
![]()
November
21-én pénteken tartotta az önkormányzat szokásos
évenkénti falugyűlését. A mintegy 50 fős hallgatóságnak
Molnár
József
polgármester számolt be az új képviselőtestület
választása óta elért eredményeiről, illetve
a fontosabb eseményekről.
A technika segítségével
kivetítőn keresztül talán kicsit színesebben nézhették
át a jelen lévők a mögöttünk hagyott esztendőt.
Volt miről számot
adni, hiszen az elmúlt időszakban volt rendkívüli hóhelyzet,
iskolaépítés, miniszteri iskolaavató, frissen nyíló
üzletház. Mindezen ügyekben nagyon sok múlott a jelenlegi
testületen, a képviselők döntésein.
A beszámolót
követően több kérdés hangzott el, melyek jogosságát
a teremben ülők nem vitatták. Felmerült, hogy miért
kell ugyanannyi m3 szennyvizet fizetni, mint amennyi
vizet elhasználunk, amikor ennek egy része nem kerül a hálózatba.
Erre válaszként a polgármester elmondta, hogy a vízmű
igazgatóját felkéri, hogy egy falugyűlés keretén
belül tájékoztassa a falu lakóit a kérdéssel
kapcsolatban.
Befejezésül a rendezési terv kapcsán hangzott
el tájékoztató, amelynek révén a jelenlévők
többet tudnak a terv alapjairól, létrejöttéről
és annak indokairól, illetve a védelembe vett ingatlanokról.
(Újságunk is már több fontos részletet
közölt a tervből.)
GMF konferencia Barcelona ![]()
November 13-14-én rendezték Barcelonában a Nukleáris
Létesítmények Közelében Elhelyezkedő Önkormányzatok
Európai Szövetségének ( GMF) közgyűlését.
Az európai
szövetségnek tagja a TEIT és Paks városa is. Hajdú János paksi polgármester úr
valamint Török
Gusztáv
Andor kalocsai polgármester úr
-egyben a TEIT elnöke - társaságában részese
voltam a háromtagú magyar delegációnak. A csoportot
Dohóczki
Csaba illetve
Pálmai
István
is elkísérte, akik tolmácsként és előadóként
is közreműködtek.
Az első napon általános ügyek és új
elnök ( spanyol ) megválasztására került sor.
A második napon pedig 3 szekcióban minden tagország elmondta
tapasztalatait illetve lehetőségeit.
A biztonság, a tájékoztatás,
illetve a támogatások terén bemutatott magyar előadások
után az 5 fős magyar delegáció rögtön a figyelem
középpontjába került. Nemzetközi viszonylatban
mindhárom területen kimagasló eredményekkel büszkélkedhetünk,
köszönhetően a nagyon jó kapcsolatnak a Paksi Atomerőmű Rt-vel.
A támogatások
területén igazolást nyert, hogy a kötelező adófizetésen
felül az erőmű nagyban kiveszi a részét a térség
támogatásából és a fejlesztésekben
aktívan részt vállal ( Ennek számos példáját
láthatjuk falunkban is.) A svédek jegyezték meg, hogy van
mit tanulni a “kis nukleáris hatalmaktól”, élükön
Magyarországtól.
A konferencia végén elhangzott, hogy a helyszínen
szerez az elmondottakról tapasztalatokat a GMF, mégpedig úgy,
hogy a jövő év ugyanezen időszakában Magyarországon
rendezi éves közgyűlését.
- Molnár József -
Gerjeni Sportklub ![]()
Molnár József polgármester kötetlen megbeszélésre és
információcserére hívta a Gerjeni Sportklub vezetőségét
annak érdekében, hogy az újjá alakult klub gondjairól
beszéljenek.
Az NB III-as időszakot követően szinte a padlóról
kellett a sportegyesületnek felállnia. A köztartozásokat
felhalmozó, kibogozhatatlan ügyekkel rendelkező egyesület helyett
új egyesületet kellett szervezni, amely azóta működik.
A szponzorok tábora is megcsappant - az országban egyébként
mindenhol -, az önkormányzat biztosítja a működéshez
szükséges anyagi hátteret. A visszavásárolt
sportpálya és öltöző ápolt és rendezett.
A szerelések mosását a sportcsarnokban végezteti
az önkormányzat az egyesület több mint 50 igazolt játékosa
számára.
A megbeszélésnek az volt a célja, hogy az információk
cseréjét biztosítsa, és ezzel a félreértéseket,
és az abból fakadó nézeteltéréseket
tisztázza.
A jövőben több alakalommal lesz szükség ilyen
egyeztetésekre annak érdekében, hogy az egyesület
gazdálkodása összhangba kerüljön a finanszírozással.
Az asztalnál ülők abban maradtak, hogy az ilyen alkalmakat megismétlik,
és próbálnak megoldást keresni a felmerülő
gondokra.
- mj -
Kistérségi ülés Madocsán
![]()
November 28-án Madocsán tartotta soros ülést
a Paksi kistérségi társulás. Fő napirendként
a kistérség polgármesterei tájékoztatót
hallgattak meg a KVG Rt elnök-igazgatójától Püspök Rudolftól a Kaposmenti Regionális
Hulladékgazdálkodási programról. ( a KVG Rt szállítja
Gerjenből is a szemetet )
Részletesen
ismertette a több mint 13 milliárd Ft összköltségű
projektet, amelyet EU. forrásokból kívánnak megvalósítani,
átvállalva az önkormányzatok által fizetendő
10 %-os önerőt.
Beszámolt
arról, hogy Pakson a tervek szerint egy korszerű telep épülne,
és ismertette, hogy a településeken is milyen fejlesztések
várhatóak.
Elhangzott, hogy
2004-ben minden településnek hulladékgazdálkodási
tervet kell készíteni, amelyhez a KVG azoknak a településeknek,
amelyeken a szemétszállítást ők végzik, segítséget
nyújtanak.
Szó volt
arról, hogy a területfejlesztésről és területrendezésről
szóló törvény változásaiban szereplő
feltételeknek a kistérségünk már most a törvény
hatályba lépése előtt szinte mindenben megfelel.
Szó volt
továbbá a társulás jövő évi költségvetéséről
és a folyamatban lévő pályázatokról is.
- mj -
Testületi ülés ![]()
Gerjen Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
december 8-án tartja soron következő ülését.
A fő téma a 2004. évi költségvetés
koncepciójának tárgyalása. Ezen kívül
rendeletek felülvizsgálata, valamint a szennyvízcsatorna
építésével kapcsolatos kártalanítás
megtárgyalása szerepel a napirendben.